Idegenek szemétől

Fethullah Gülen egy tekintélyes vezető török muszlim tudós, gondolkodó, író, költő, véleményvezér és oktatási aktivista, aki kiáll a vallás- és kultúraközi párbeszéd, a tudomány, a demokrácia és a spiritualitás mellett, ellenzi az erőszakot és a vallás politikai ideológiaként való felfogását. Gülen előmozdítja, hogy a civilizációk összecsapás helyett működjenek együtt egy békés világért:

„Légy olyan toleráns, hogy a szíved olyan széles legyen, mint az óceán. Járjon át a hit és az emberszeretet. Ne legyen zavart lélek, mely felé nem nyújtod ki a kezedet, és aki iránt érzéketlen maradsz.” (Fethullah Gülen, Criteria or Lights of the Way. London: Truestar.)

Gülen és a nézetei inspirálta társadalmi mozgalom, melyet Gülen mozgalom néven ismerünk, komoly jelentőséggel bír, és több okból is figyelmet érdemel. Ezeket az okokat több akadémikus és kutató is vizsgálta a Gulen és Gulen Movement Conferences oldalain szerte az Egyesült Államokban, köztük:

  • Fethullah Gülen tekintélye és hatása: Fethullah Gülent a török muszlimok, akárcsak a világ muszlimjai annak a szunnita hagyománynak egyik tekintélyes vezető tudósának tartják, amelyhez a világ muszlimjainak 87-90 százaléka tartozik. Ezen kívül gondolkodó, költő, termékeny író, oktatási aktivista és véleményvezér. Olvasói számát Törökországban több millióra teszik. Befolyása Törökországon kívül napról napra nő, ahogy műveit sok nyelvre, köztük angolra, arabra, oroszra, németre, spanyolra, urdura, bosnyákra, albánra, malájra, indonézre lefordítják. A nyomtatott kiadványokon kívül gondolatai egyre több ember számára elérhetőek a nézeteivel szimpatizáló magán rádió- és TV-csatornákon keresztül.
  • Nyilvános állásfoglalás az erőszak, terror és öngyilkos merényletek ellen Fethullah Gülen az erőszak és a vallási retorika kombinációja elleni következetes álláspontjáról ismert. Pontosabban,

· Ő volt az első muszlim tudós, aki nyilvánosan elítélte a 9/11 támadásokat (egy a Washington Postban megjelent hirdetésben).

· Segített egy tudományos könyv kiadásában, amely az iszlám szemszögéből vizsgálta a terrorista és öngyilkos merényleteket, és mind humanitárius, mind vallási alapon elítélte őket.

· Ezeket a nézeteit nemcsak a nyugati olvasókkal ismertette, hanem mecsetekben, többezres muszlim gyülekezetek előtt előadott prédikációi során is.

· Egyértelműen elutasítja az öngyilkos merényleteket.

· Török, amerikai, német, angol (Angliában), francia, olasz, nigériai, arab, kenyai és japán újságoknak adott interjúiban kategorikusan elítélte, hogy a terrort politikai, ideológiai és vallási érveléssel támasszák alá.

· Számos nemzeti televíziós műsorban ítélt el nyilvánosan minden ilyen tettet.

  • Gülent a Foreign Policy a világ legjelentősebb (élő) szellemi vezetőjének választotta

· A Time magazin pedig a világ 100 legbefolyásosabb emberének egyikeként tartja számon Gülent.

  • A vallásközi párbeszéd úttörője: Fethullah Gülen már több mint egy évtizede aktívan előmozdítja a vallás- és kultúraközi párbeszédet, amit még jóval a 9/11 előtt kezdett el. Törökországban neki tulajdonítják a többségi muszlim lakosság és a különböző vallási kisebbségek, a görög ortodox, az örmény ortodox, a katolikus és a zsidó közösség közötti pozitív légkör megteremtését. Törökországon kívül az ő vallásközi párbeszéddel kapcsolatos eszméi sokakat inspiráltak arra, hogy a kölcsönös megértés, az empatikus elfogadás, a békés együttélés és együttműködés céljából szorgalmazzanak párbeszédet. A párbeszédre és toleranciára való törekvésének elismeréseként személyes kihallgatáson vett részt II. János Pál pápánál, és meghívást kapott Izrael szefárd főrabbijától, valamint több találkozón vett részt különböző keresztény felekezetek vezetőivel.
  • A civilizációk együttműködéséért: Fethullah Gülen a párbeszéden, a kölcsönös megértésen és a közös értékek felmutatásán keresztül a civilizációk párbeszédét mozdítja elő, szemben összecsapásukkal. Társadalmi véleményvezérként támogatja Törökország törekvését, hogy belépjen az Európai Unióba, és úgy véli, ez a kapcsolat mindkét fél számára előnyös lenne.
  • A vallás spirituális dimenziójának hangsúlyozása: Részben a spiritualitásban szerzett korai képzésének köszönhetően Fethullah Gülen arról híres, hogy nagy hangsúlyt helyez az iszlám spiritualitásra (amit a nyugaton szufizmusként ismernek), és hogy ennek a hangsúlynak a következményeként szeretetteljesen viszonyul embertársaihoz. Mivel szeretettel, együttérzéssel és nyílt szívvel viszonyul mindenhez, ami az emberrel kapcsolatos, némelyek „modern Rumi”-ként ismerik. Sefik Can, egy néhai szufi mester, Rumi leszármazottja és író egyszer megkérte, írjon előszót Rumi életéről és tanításáról szóló könyvéhez. Fethullah Gülen saját kétkötetes könyve a szufizmusról a világ szellemi hagyományairól szóló egyetemi kurzus tankönyve.
  • A tudomány és a hit viszonya: Fethullah Gülen a tudományt és a hitet nemhogy összeegyeztethetőnek tartja, hanem egymást kiegészítőnek. Ezért bátorítja a tudományos kutatást és a technológiai fejlődést az egész emberiség érdekében.
  • Intellektuális dimenzió: Ismeri a nyugati hagyomány vezető gondolkodóit, és írásaiban és előadásaiban nem okoz neki gondot párbeszédet folytatni velük.
  • A demokrácia mellett: Fethullah Gülen a demokráciát tartja a kormányzás egyetlen elfogadható politikai rendszerének. Elítéli a vallás politikai ideológiaként való felfogását, emellett minden polgárt arra bátorít, hogy vállaljon tájékozott és felelős részt hazája politikai életében. Hangsúlyozza, hogy az iszlám kormányzatra vonatkozó elvei rugalmasak, és összeegyeztethetőek a valódi demokráciával.
  • A szociális problémák megoldása terepmunkával: Fethullah Gülen életének legfeltűnőbb eleme az a tény, hogy víziói és eszméi nem maradtak meg retorikának, hanem civil projektek formájában globálisan megvalósultak. Bizonyos becslések szerint több száz olyan oktatási intézményt, mint K-12 iskolát, egyetemet és nyelviskolát alapítottak Fethullah Gülen inspirációjára, amelyeket helyi vállalkozók, altruista oktatók és elkötelezett szülők támogatnak. Figyelemre méltó példákat találunk ilyen iskolákra Délkelet-Törökországban, Közép-Ázsiában, néhány afrikai országban, a Távol-Keleten és Kelet-Európában. Függetlenül attól, hol vannak, ezek az iskolák a harmonikus vallás- és kultúraközi kapcsolatokat, a hit és az értelem sikeres egyesítését és az emberiség szolgálata iránti elkötelezettséget jelképezik. Különösen olyan konfliktus sújtotta régiókban, mint a Fülöp-szigetek, Délkelet-Törökország és Afganisztán, ezek az intézmények csökkentik a szegénységet, és növelik a tanulási lehetőségeket, ami viszont csökkenti az ezekben az országokban működő terrorista csoportok kirekesztő programjának vonzerejét. A társadalmi harmóniához való hozzájárulás mellett ezek az iskolák sorban képzik a nemzetközi tudományos és matematikai versenyek győzteseit.
  • Egyéb társadalmi projektek: A Fethullah Gülen elvei és bátorítása által inspirált egyéb társadalmi projektek közé tartoznak még segélyszervezetek, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szervezetek, sajtószervezetek, szakmai szövetségek és egészségügyi intézmények.
Pin It
  • Készítés ideje: