Dr. Thomas Michel, 2007. június 04

    Először azokat az oktatási intézményeket ismertem meg, amelyeket a Gülen úr által vezetett mozgalom résztvevői irányítanak. Ez aztán arra késztetett, hogy tanulmányozzam írásait, ezáltal felfedezzem azt a szellemi hátteret, ami a Fethullah Gülen és kollégái fémjelezte elképzelésből származó oktatási vállalkozás mögött áll.

    Kezdetben szükséges, hogy pontosan meghatározzuk Gülen úrnak azokhoz az iskolákhoz fűződő viszonyát, melyeket gyakran „Gülen-iskoláknak” neveznek, vagy a „Gülen-mozgalom iskoláinak”. Gülen úr elsősorban úgy határozza meg magát, mint nevelő. Mindazonáltal a nevelés és az oktatás megkülönböztetését tekintve nagyon óvatos. „A legtöbb ember képes tanár lenni, azonban a nevelők száma nagyon korlátozott” - jelenti ki.[1]

    Azt is megpróbálta tisztázni, hogy neki nincsenek saját iskolái. „Kezdek belefáradni annak örökös ismételgetésébe, hogy nekem nincs egyetlen iskolám sem” - szögezi le egy picit bosszankodva.[2] Az iskolákat külön megállapodásokkal hozták létre, amelyek a fogadó országok és az ebből a célból alapított oktatási vállalatok között jöttek létre. Minden iskola egy önállóan működő intézmény, de a legtöbb iskola számít török vállalatok szolgáltatásaira, segítségére, hogy biztosítsák az oktatás anyagi és emberi hátterét.

    Az első találkozásom az egyik ilyen iskolával Zamboangában, Min-danao dél-fülöp-szigeteki szigetén történt, és egészen 1995-ig nyúlik vissza, amikor is megtudtam, hogy egy török iskola van a várostól több mérföldes távolságban. Mikor megközelítettem az iskolát, az első dolog, ami megragadta a figyelmemet, a földterület bejáratánál lévő nagy kiírás volt, amely a következő nevet tartalmazta: „A Tolerancia Fülöp-szigeteki-török Iskolája”. Ez egy döbbenetes felirat Zamboangában, egy olyan városban, ahol majdnem pontosan 50-50% a muszlimok és a keresztények aránya, és ami egy olyan régióban fekszik, ahol több mint húsz éve különböző moro (muszlim) szeparatista mozgalmak bonyolódnak fegyveres küzdelembe a Fülöp-szigetek kormányának fegyveres erőivel. Egy olyan régióban, ahol az emberrablás gyakori esemény, ahol a gerilla hadviselés, a rajtaütések, letartóztatások, eltűnések, valamint katonai és félkatonai szervezetek által elkövetett gyilkosságok a mindennapi élet részét képezik, az iskola muszlim és keresztény filippínó gyerekeknek kínálja az életnek és az egymáshoz való viszonynak egy pozitívabb útját magas színvonalú oktatással együtt. Jezsuita munkatársaim és a világi professzorok is Ateneo de Zamboangában megerősítik, hogy a Tolerancia Fülöp-szigeteki-török Iskolája a kezdetektől fogva erős és elmélyült kapcsolatokat ápol és együttműködik a régió keresztény intézményeivel.

    Azóta volt alkalmam meglátogatni más iskolákat is, és oktatáspolitikai kérdéseket megvitatni a tanárokkal és ügyintézőkkel. Programjaik ereje a tudományok, informatika és a nyelvek területén megnyilvánul a tudományos diákversenyeken mutatott sorozatos győzelmekben. Egy Biskekben található junior középiskolában egy fél órás előadást tartottam egy csoport hetedik osztályos kirgiz gyereknek. Beszédem végén a tanár megkérte a gyerekeket, hogy azonosítsák kiejtésemnek és szóhasználatomnak azon elemeit, amelyek rámutatnak arra, hogy az angolnak inkább amerikai, nem pedig brit formáját beszélem, és nagy csodálkozásomra a gyerekeknek semmilyen nehézséget nem okozott a feladat.

    Eredetileg arra számítottam, hogy a tantervnek és a közvetlen környezetnek a tartalma sokkal nyíltabban muszlim lesz, azonban nem így állt a helyzet. Amikor rákérdeztem mindannak a meglepő hiányára, ami számomra teljesen magától értetődő része lenne egy vallásos inspirációjú oktatási projektnek, azt mondták nekem, hogy a diákcsoportok összetett jellege miatt - Zamboangában keresztény és muszlim, Kirgizisztánban buddhista és hindu is - amit ők elsősorban át akarnak adni, azok inkább univerzális értékek, mint becsületesség, kemény munka, harmónia és lelkiismeretes szolgálat, mintsem bármilyen vallásos tanítás.

    Ezek a találkozások Fethullah Gülen írásainak tanulmányozására ösztönöztek, hogy fényt derítsek az oktatási alapelvekre és arra a motivációra, ami megtámasztja ezeket az iskolákat, valamint hogy ráleljek Gülen saját módszereire, amelyek egy olyan nevelővé tették őt, aki látomásaival képes másokat inspirálni.

     

    Fethullah Gülen elképzelése a nevelésről

    A Török Köztársaság megalapítása óta eltelt évtizedekben sok török muszlim kritizálta azt a „modernizációs” programot, amibe a kormány belefogott, mert vakon magáévá tette az európai civilizáció legjobb és legrosszabb elemeit is. Nem pusztán úgy tekintettek a szekularizációra, mint a szekularizációs folyamat nem szándékolt melléktermékére, hanem inkább, mint egy vallás-ellenes törekvés szándékos eredményére. Azt állítják, hogy a ki nem mondott feltételezés, ami a modernizációs reformokat aládúcolja, az maga az ideológiai meggyőződés, miszerint a vallás a fejlődés akadálya, és a társadalom, gazdaság és politika nyilvánosságából száműzni kell, ha a nemzet szeretne előre haladni. A frontvonalak, amelyek a Köztársaság megalapítása óta eltelt évtizedek során merevek maradtak, és a kölcsönösen versenyképes oktatási rendszerek által megerősítve lettek, Törökországban a vallás kontra szekularizáció vitát addig a pontig vitték, hogy minden egyes értelmiségitől elvárás volt, hogy letegye voksát az egyik párt mellett.

    Véleményem szerint az egyik oka annak, hogy Fethullah Gülent jobbról és balról, szekuláris és vallásos oldalról is gyakran támadják Törökországban, éppen az, hogy nem hajlandó állást foglalni ebben a vitában, amit ő zsákutcának tekint. Ehelyett ő egy jövő-központú megközelítést javasol, amivel reméli, hogy meg lehet haladni ezt a jelenleg is zajló vitát. Gülen megoldása, hogy a török kormány által meghirdetett modernizáció érdemeit el kell ismerni, de ugyanakkor kifejezésre kell juttatni, hogy a modernizáció egy valóban hatékony folyamatának magába kell foglalnia az egész személyiség fejlesztését. Oktatási értelemben a legnagyobb figyelmet az oktatás rengeteg, egymással párhuzamosan létező irányvonalára kellene összpontosítani és egy olyan, új oktatási módszerbe kellene forrasztani ezeket, ami képes megfelelni világunk változó követelményeinek.

    Ez teljesen más, mint azok a reakciós tervek, amelyek a múlt felélesztésén vagy konzerválásán fáradoznak. Tagadva azt, hogy a nevéhez kötődő iskolákban zajló oktatás az Ottomán-rendszer vagy a kalifátus visszaállítására irányuló kísérlet lenne, Gülen ismételten kijelenti: „Ha nincs alkalmazkodás az új viszonyokhoz, az eredmény a kihalás lesz.”[3]

    A modernizáció szükségessége ellenére tartja, hogy mindazonáltal kockázatos bármilyen radikális szakítás a múlttal. A tradicionális értékektől elszakadva a fiatalokat az a veszély fenyegeti, hogy semmilyen értéket nem kapnak neveltetésük során, csak az anyagi sikerek fontosságának tudatát. A nem anyagi értékek, mint az eszmék mélysége, a gondolat tisztasága, az érzés mélysége, kulturális megbecsülés, vagy érdeklődés a lelki dolgok iránt a modern oktatási irányzatokból hajlamosak kimaradni, minthogy ezek egy globalizált piaci rendszer tömegtermelő kiszolgálói.[4]

    Ezek a diákok megfelelően fel lehetnek készítve arra, hogy munkát találjanak, de nem fognak rendelkezni a szükséges belső információval ahhoz, hogy a valódi emberi szabadságot megvalósítsák. Mindkét gazdasági és politikai oldalon a vezetők gyakran részesítenek előnyben és támogatnak állásorientált, „értékmentes” oktatást, mert ez a hatalom birtokosainak lehetővé teszi a „képzett de nem művelt” dolgozó káderek könnyebb ellenőrzését. „Gülen állítja, hogyha a tömegeket szeretnéd kontroll alatt tartani, csak vond meg tőlük a tudást. Az ilyen zsarnokságtól csak az oktatással menekülhetnek meg. A társadalmi igazságossághoz vezető út megfelelő, egyetemes oktatással van kikövezve, mert csak ez adhat az embereknek elegendő megértést és toleranciát, hogy mások jogait tiszteletben tartsák.”[5] Ezért Gülen szerint nemcsak az igazságosság megalapozását gátolja a megfelelően kialakított oktatás hiánya, hanem az emberi jogok elismerését, és a mások megértésére és elfogadására irányuló viselkedést is. Ha az embereket úgy nevelik, hogy magukra is gondoljanak és a társadalmi igazságosság, emberi jogok és a tolerancia pozitív értékeit is magukévá tegyék, képesek lesznek arra, hogy élére álljanak a változásnak és e nagyszerű célok teljesítésének.

    Ha végre akarnak hajtani egy oktatási reformot, a tanárok képzése elengedhetetlen feladat. Gülen megjegyzi, hogy „a nevelés különbözik az oktatástól. A legtöbben tudnak tanítani, azonban nevelőből csak igen kevés van.”[6] A különbséget abban találjuk, hogy mind a tanárok, mind a nevelők információt osztanak meg, és képességeket adnak át. Azonban csak a nevelő az, akinek megvan az a képessége, hogy támogassa a diákok személyiségi fejlődését, hogy inspirálja a gondolatot és az elmélkedést, ő az, aki egyéniséget épít, és lehetővé teszi a diák számára, hogy elmélyítse önfegyelmét, toleranciáját és céltudatosságát. Azt, amikor egyesek csak a fizetésért tanítanak anélkül, hogy a diákok személyiségformálása érdekelné őket, úgy jellemzi, mint amikor „vak vezet világtalant.”

    A versenyző és ellenséges oktatási rendszerek közötti koordináció vagy integráció hiánya adott alkalmat a tudomány kontra vallás konfliktusnak, amit Gülen „keserű ütközetnek” nevez, amelynek „sosem szabadott volna megtörténnie.”[7] Ez a hamis kettősség, amely a 19.-20. század során próbára tette a tudósok, politikusok és vallási vezetők energiáit mindkét oldalon, az oktatási filozófiák és módszerek kétfelé ágazásával végződött. A modern szekuláris oktatók úgy tekintettek a vallásra, mint ami legjobb esetben felesleges időpocsékolás, legrosszabb esetben pedig a fejlődés gátja. Vallástudósok között a vita a modernizáció elutasításához vezetett és „a vallás inkább politikai ideológiaként, mint valódi jelentése és funkciója szerinti felfogásához.”[8] Úgy érzi, hogy egy oktatási folyamat révén, melyben a vallástudósoknak tiszta képe van a tudományokról és a tudósok nyitottak a vallásos és spirituális értékekre, a „hosszú vallás-tudomány konfliktusnak vége lesz, vagy legalábbis elismerik majd abszurditását.”[9]

    Hogy ez bekövetkezhessen, állítja, hogy az oktatás egy új módja szükséges, olyan, ami „egyesíti a vallásos és tudományos tudást az erkölcsösséggel és lelki mélységgel, hogy olyan őszintén megvilágosodott embereket képezzen, akiknek szívét beragyogják a vallásos tudományok és a spiritualitás, elméjüket pedig a pozitív tudományok.” Olyan embereket kell kinevelni, akik emberségesen és erkölcsi értékek szerint élnek, és akik „tisztában vannak koruk társadalmi-gazdasági és politikai körülményeivel.”[10]

    Számos olyan kifejezés van Gülen oktatásról szóló írásaiban, amelyek gyakorta ismétlődnek, és a félreértés elkerülése végett tisztázni kell őket. Elsőként a spiritualitás és a spirituális értékek. Egyesek úgy olvashatnák ezt, mint a „vallás” szó megfelelőjét és amit azért használ a szerző, hogy ellensúlyozza a modern szekuláris társadalmak vallásossággal szemben megnyilvánuló ellenszenvét, előítéleteit. Azonban egyértelmű, hogy Gülen ezt a kifejezést szélesebb értelemben használja. Számára a spiritualitás nemcsak a vallási tanításokat foglalja magába, hanem az etikát, logikát, pszichés egészséget és szeretetteljes nyitottságot. Írásaiban kulcsszavak a könyörület és a tolerancia. Az oktatás feladata, hogy a diákokba beleneveljen ilyen mennyiségileg meghatározhatatlan tulajdonságokat az egzakt tantárgyak mellett.

    Gülen által használt más kifejezések értelmét is érdemes megvizsgálnunk. Gyakran beszél a kulturális[11] és tradicionális[12] értékek szükségességéről. Felhívását a kulturális és tradicionális értékek bevezetésére az oktatásban kritikusai úgy értelmezték, mint reakciós felhívást a köztársaság előtti Ottomán korszak társadalmi viszonyaihoz való visszatérésre. Azzal vádolták, hogy ő egy irticaci, ami törökül körülbelül reakcionistát, sőt, fundamentalistát is jelenthet. Ez egy olyan vád, amit ő mindig határozottan visszautasított. Álláspontjának védelmében kijelenti: „Az irtica szó a múltba való visszatérést vagy a múlt jelenbe való átültetését jelenti. Én egy olyan ember vagyok, aki az örökkévalóságot tekintette célnak és nem csak a holnapot. Töprengek országunk jövőjén és megpróbálok lehetőleg mindent megtenni érte. Semmilyen formában, semelyik írásommal, cselekedetemmel vagy szavammal nem próbáltam meg hátráltatni, vagy hátrafelé vinni az országomat. Azonban senki nem bélyegezheti meg az Istenben való hitet, istenszolgálatot, erkölcsi értékeket és más, idő által be nem határolt jelentőségteljes ügyeket, mint irtica-t.”[13]

    A kulturális és tradicionális értékek előmozdításának ügye azt bizonyítja, hogy Törökország múltját úgy tekinti, mint a bölcsesség egy hosszú, lassú felhalmozódását, és ez a bölcsesség még mindig sokat adhat a modern embernek, mivel a hagyományos tudás egy jelentős része még mindig időszerű a mai társadalmak számára is. Az összegyűjtött tudás miatt nem szabad a múltat félredobni. Másrészről bármilyen, a múlt újjáépítésére irányuló törekvés rövidlátó és bukásra van ítélve. Úgy is fogalmazhatunk, hogy míg Gülen elutasítja a múlttal való szakítást, hasonlóan elutasítja a hagyományos társadalom újjáépítésére tett erőfeszítéseket.

    Azt a modern reformerek között uralkodó nézetet, hogy „rázzuk le a múlt béklyóit”, vegyes érzelmekkel fogadja. Az örökségnek azon elemeit, amelyek elnyomóak, stagnálóak, vagy elvesztették eredeti céljukat, inspirációjukat, nem kétséges, hogy ki kell iktatni, de más, felszabadító és az emberségességet előmozdító elemeket újra meg kell erősíteni, ha az eljövendő generációk képesek lesznek egy jobb jövőt építeni. Világos, hogy ezt a gondolkodást nem befolyásolják vagy gátolják török politikai irányzatok belső vitái, de még az iszlám társadalmak jövője sem. Nevelési-oktatási elképzelése az egész világ társadalmait magába foglalja. Reformereket akar kinevelni, azaz olyanokat, akik az emberiség mind fizikai mind nem anyagi aspektusait is figyelembe vevő szilárd értékrendszerrel vannak felruházva. Kijelenti: „Azoknak, akik a világot akarják megváltoztatni, először maguknak kell megváltozniuk. Hogy egy jobb világhoz vezető útra vezessenek rá másokat, meg kell tisztítaniuk belső világukat a gyűlölettől, rosszakarattól, féltékenységtől, és felékesíteni külső világukat az összes erénnyel. Akik eltávolodtak az önkontrolltól és önfegyelemtől, akiknek nem sikerül érzéseiket finomítani, először vonzónak és éles elméjűnek tűnhetnek. Azonban ők nem lesznek képesek másokat hosszabb távon inspirálni és az általuk kiváltott érzések hamar tovaszállnak.”[14]

    Gülen kijelenti: „Az a személy valóban emberi, aki tanul, tanít és ösztönöz másokat. Nehéz olyasvalakit teljesen emberinek tekinteni, aki tudatlan és nem vágyik a tanulásra. Az is kérdéses, hogy vajon a tanult ember, aki példamutatóan nem újítja meg és fejleszti magát, teljesen emberinek tekinthető-e.”

     

    Fethullah Gülen, az iszlám tanára

    Ennek a tanulmánynak a középpontjában Fethullah Gülen mint nevelő szerepelt. Vallástudósként és tanárként betöltött szerepe egy olyan téma, ami gondos vizsgálódást érdemel, csakúgy, mint vallásos gondolkodásának tanulmányozása, mint az iszlám modern értelmezője. Az ilyen kérdésekre azonban nem terjed ki ez a tanulmány. Mindazonáltal, oktató-nevelő elképzelése nem lehet teljes anélkül, hogy egy rövid pillantást vessünk iszlámról szóló írásaira.

    Gülen több mint harminc könyvéből néhány olyan beszédekből és prédikációkból álló összeállítás, amelyeket diákjainak és követőinek mondott el. Mások válaszok olyan kérdésekre, amelyeket olykor diákok tettek fel neki. Ezek Mohamed próféta (áldás és béke legyen vele) életrajzáról szóló tanulmányoktól a szufizmus alapfokú bemutatásáig terjednek, a kérdések egy bizonyos megközelítéséig, amely hagyományosan a kalâm* tudományából származik, és az iszlám vallás alapvető témáinak kidolgozásáig. Ezek a tanulmányok nem szakértőknek szólnak, hanem művelt muszlimok szélesebb közönségéhez.

    Mit mondhatunk el Fethullah Gülennek az iszlám forrásainak és tradícióinak értelmezéséhez való személyes megközelítéséről? Az első dolog, ami megdöbbenti az olvasót, az erkölcsiségre és erényre helyezett hangsúly, amit ő a Korán által ösztönzött vallásos lelkesedés szempontjából sokkal inkább középpontba látszik helyezni, mint a rituális gyakorlatot. Miközben megerősíti a rituálék szükségességét is, Gülen az erkölcsi becsületességre úgy tekint, mint ami a vallásos sugallat szívében van. Az „erkölcsiség” - mondja - „a vallás lényege és az Isteni Üzenet legalapvetőbb része. Ha az erényesség és a jó erkölcsökhöz való ragaszkodás hősies dolgok - és azok - akkor a legnagyszerűbb hősök elsősorban a próféták (béke legyen rajtuk), és utánuk azok, akik ebben őszinte odaadással követik őket. Az igaz muszlim olyan ember, aki egy igazán univerzális, ezáltal muszlim erkölcsiséget gyakorol.” Érvét alátámasztja egy Mohamedtől (áldás és béke legyen vele) származó hadisszal, amelyben Mohamed kijelenti: „Az iszlám jó erkölcsökből áll; engem azért küldtek, hogy tökéletesítsem és betöltsem a jó erkölcsöket.”[15]

    Az élet muszlim útjának különböző aspektusai mind együtt kellene, hogy működjenek, hogy létrehozzák a tiszteletre méltó, erkölcsös egyént. Az islâm szó széles értelmezésében, azaz az élet Istennek való teljes alávetését alapul véve elmondhatjuk, hogy a Fethullah Gülen nevéhez kapcsolódó mozgalom által létrehozott iskolák ösztönző ereje egy erkölcsi vízió, ami az iszlámban gyökerezik, de kifejeződésében nem korlátozódik csak az umma[16] tagjaira. Amikor Gülen olyan diákok képzéséről beszél, akik egy „emberséges tulajdonságok és erkölcsi értékek szerinti életnek szentelik magukat”, akik „külső világukat erényekkel ékesítik”, egy olyasfajta egyetemes etikai normát javasol, amit, mint muszlim, ő az iszlámtól tanult. Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy az erényekre, emberséges tulajdonságokra és erkölcsi értékekre nem úgy tekint, mint a muszlimok kizárólagos tulajdonára, minthogy nem muszlim diákokat is örömmel fogadnak az iskolákban, ahol nincs semmiféle térítői törekvés.

    Az iszlámot úgy fogja fel, mint „utat, ami az embert a tökéletességhez viszi el, vagy lehetővé teszi az ember számára, hogy visszajusson eredeti angyali állapotához.”[17] Ha az iszlámra úgy tekintünk, mint az erkölcsi tökéletességhez vezető ösvényre, figyelembe kell vennünk a tasawwuf[18] kifejlődését, mint az iszlám hagyomány természetes és elkerülhetetlen fejleményét. Gülen a szufizmusra egy etikai definíciót javasol: „a folyamatos törekvés mindenféle rossz elvtől, gonosz magatartástól való megszabadulásra, és erények megszerzésére.”[19] Dicséri a muszlim történelemben a szufik spirituális vezetőként betöltött szerepét, akik muszlimok generációinak mutatták meg, hogyan kövessék ezt az emberi tökéletességhez vezető ösvényt.

    A misztikus szufi tradíciónak ez a pozitív olvasata egyenesen vezetett olyan vádakhoz, hogy mozgalmában egyfajta neo-szufi tarekat-ot teremtett. Míg cáfolja, hogy valaha is egy tareka[20] tagja lett volna, és még inkább, hogy felállította volna saját kvázi szufi rendjét, Gülen csak annyit állít, hogy a szufizmust, az iszlám spirituális dimenzióját tagadni annyit jelent, mint magát az iszlám hitet tagadni. Kijelenti: „Kijelentettem már számtalan alkalommal hogy nem vagyok egy vallásos rend, szekta tagja. Mint vallás, az iszlám természetesen hangsúlyt helyez a spirituális világra. Az én trenírozását alapelvnek tartja. Ehhez az aszkétizmus, jámborság, kedvesség és őszinteség létfontosságúak. Az iszlám történetében a tudományág, ami a legtöbbet töprengett ezeken a kérdéseken, a szufizmus volt. Ellenzése az iszlám alapjainak ellenzését jelentené. De újból elismétlem, mint ahogy soha nem csatlakoztam egyetlen szufi rendhez sem, nem is volt soha kapcsolatom ilyennel.”[21]

     


    [1] Kritérium vagy az Út fényei (Izmir: Kaynak, 1998), 1:36.
    [2] Lynn Emily Webb, Fethullah Gülen: Több van benne, mint ami szemet szúr?, 106.
    [3] Webb, Fethullah Gülen, 86.
    [4] Az elveszett paradicsom felé, 16.
    [5] „M. Fethullah Gülen: A könyörület, szeretet, megértés és párbeszéd hangja,” Bevezető M. Fethullah Gülenhez „A vallásközi párbeszéd szükségessége: Egy muszlim megközelítés” előadva a Világ Vallásainak Parlamentjében, Fokváros, Dél-Afrika, 1999. December 1-8.
    [6] Kritérium, vagy az Út fényei, 1:36.
    [7] „A vallásközi párbeszéd szükségessége” 39.
    [8] Ibid., 20.
    [9] Ibid., 39.
    [10] Ibid.
    [11] Cf., „Kevés figyelmet és jelentőséget fordítanak a kulturális értékek tanításának, habár ez sokkal lényegesebb a nevelés számára. Ha egy napon biztosítani tudjuk, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon, talán nagyobb célt is képesek leszünk elérni.” Kritérium vagy az Út fényei, 1:35.
    [12] Cf. Az elveszett paradicsom felé, 16, ésKritérium vagy az Út fényei, 1:44-45.
    [13] Webb, Fethullah Gülen, 95.
    [14] „A vallásközi párbeszéd szükségessége,” 30.
    [15] Az elveszett paradicsom felé, 30.
    [16] Az egész muszlim közösség
    [17] Mohamed Próféta:, a végtelen fény, 2:153-54.
    [18] A szívet a múlandó dolgok felől csakis Isten felé irányítani, csak a vele kapcsolatos dolgokkal foglalkozni
    [19] Kulcsfogalmak a szufizmus gyakorlatában, 1.
    [20] Isten elérésére szolgáló egyfajta út, mód
    [21] Webb, Fethullah Gülen, 102-3.

     

     

    © 2017 fethullahgulen.hu