Oktatási szolgáltatások elterjedése az egész világon

    Írta: Fethullah Gülen on 2007. február 15.

     

    Sok dolgot mondtak és írtak már az oktatásról. Ezt a témát mi három, egymással összefüggõ szemszögbõl fogjuk megközelíteni: emberi-pszichológiai, nemzeti-társadalmi és egyetemes nézõpontból.

    Évszázadok óta a modern nyugati gondolkodás erõteljes hatása alatt vagyunk, amely gondolkodásnak kétségtelenül számos magasabb rendû aspektusa van. Azonban vannak hibái is, amelyek elsõsorban történelmébõl és annak egyedülálló körülményeibõl fakadnak. Európa a középkorban, amikor a Katolikus Egyház és az általa legitimált monarchiák uralma alatt élt, kapcsolatba lépett az iszlám világgal, elsõsorban Andalúzián és a keresztes háborúkon keresztül. Más tényezõk mellett ez is nyitotta meg az utat a Reneszánsz és a reformmozgalmak elõtt. Más tényezõkkel együtt, mint a földhiány, szegénység, a növekvõ igények kielégítésére való törekvés, valamint bizonyos szigetországok, mint Anglia természetes kötõdése a tengeri szállításhoz, ez is hozzájárult a nagy földrajzi felfedezésekhez.

    Az elsõdleges ösztönzõje ezeknek a nagyszabású fejlesztéseknek az anyagi szükségletek kielégítése volt. Ahogy az ehhez a folyamatokhoz kapcsolódó tudományok fejlõdésnek indultak a középkori keresztény skolasztikus felfogással és magával az Egyházzal szemben, az európaiak hamarosan egy vallás-tudomány konfliktus kellõs közepén találták magukat.1 Ennek következményeképpen a vallás levált a tudományról és számos ember szakított a vallással. Történetesen ez a fejlemény vezetett el a materializmus és kommunizmus eszméihez. Az emberiség a nyugati történelem és társadalomföldrajz legdöbbenetesebb élményeivel szembesült: a globális kizsákmányolással, vég nélküli érdekkonfliktussal, két világháborúval, és a világ blokkokra való szakadásával.

    A nyugat a világot gazdaságilag és katonailag ellenõrzése alatt tartotta több évszázadon keresztül. Az utóbbi évszázadokban a vallás-tudomány szembenállás sok értelmiségi körben vált aktuális témává. A 18. században induló felvilágosodási mozgalmak az embereket csak gondolkodó elméknek tekintette. Ezt követõen a pozitivista és materialista mozgalmak pusztán anyagi, testi egyedeknek tekintették õket. Következésképpen egymást követték a nagy spirituális válságok. Nem túlzás azt állítani, hogy ezek a válságok és a lelki kielégülés hiánya voltak a legjelentõsebb okai az elmúlt két évszázadon végighúzódó érdekkonfliktusnak, amely a két világháborúval érte el csúcspontját.

    Mint egy más fajta történelem és belsõ lényeg, és egy hitre épülõ rendszer birtokosai rendelkezünk néhány alapvetõ dologgal, amit megoszthatnánk nemcsak a nyugattal, amellyel erõs gazdasági, társadalmi, sõt, katonai kapcsolataink vannak, hanem az egész emberiséggel is. Ezen értékeknek legfontosabbika az emberiségrõl alkotott képünk, felfogásunk. Ez a kép nem kirekesztõ vagy szubjektív, sokkal inkább egy objektív nézõpont, amely arra helyezi a hangsúlyt, akik valójában vagyunk.

    Nem olyan élõlények vagyunk, akik külön testbõl, agyból, érzésekbõl és lélekbõl állnak, annál inkább ezen elemek együttes, harmonikus elegyei vagyunk. Mindegyikõnk egy test, amely szükségletek terhe alatt gyötrõdik, de elme is, amelynek finomabb és alapvetõbb szükségletei vannak, mint a testnek, a múlttal és jövõvel kapcsolatos aggodalmak hajtják, és válaszokat keres olyan kérdésekre, mint: „Mi vagyok én? Mi ez a világ? Mit akar tõlem az élet és a halál? Ki küldött engem erre a világra és milyen célból? Merre tartok és mi az élet értelme? Ki a vezetõm evilági utazásaim során?”

    Továbbá minden személy érzelmi lény és az érzelmi elégedettséget nem lehet az agyon keresztül elérni, ugyanakkor lelki lény is, és a lélek révén jutunk alapvetõ emberi identitásunk birtokába. Minden egyén a fentiek összessége. Amikor egy férfit vagy nõt, akik körül minden rendszer és erõfeszítés forog, úgy értékelnek, hogy mindezeket az aspektusokat számba veszik, valamint amikor minden szükségletünk ki lesz elégítve, akkor érjük el az igaz boldogságot. Ennél a pontnál az elemi létezésünkkel kapcsolatos valódi emberi fejlõdés és felnõtté válás csakis az oktatás által lehetséges.

    Hogy megértsük az oktatás jelentõségét, nézzünk meg csak egyetlen különbséget köztünk és az állatok között. A lelkek világától az örökkévalóságig tartó utunk kezdeti, földi fázisában gyengék, kiszolgáltatottak vagyunk, egy olyan szánalomra méltó helyzet ez, amikor mindent másoktól várunk.

    Az állatok ugyanakkor úgy jönnek a világra (vagy úgy küldik õket), mintha már korábban, egy másik világban elérték volna tökéletességük teljes fokát. Születésük után két órával, két nappal vagy két hónappal már mindent megtanulnak, amit tudniuk kell, kapcsolatukat a világgal, az élet törvényeit, valamint igen ügyesek. Az élethez szükséges erõt és a munka képességét, amiknek mi húsz év alatt jutunk a birtokába, egy veréb vagy egy méhecske húsz nap alatt elsajátítja. Pontosabban ezek ösztönzik õket. Ez azt jelenti, hogy egy állat alapvetõ feladata nem az, hogy tanulás és tudás révén fejlõdjön és elérje a tökéletességet, vagy hogy gyengeségét kimutatva mások segítségét keresse. Az õ feladata, hogy természetes adottságainak megfelelõen mûködjön, és ez által tevékenyen szolgálja teremtõjét.

    Másrészt szükséges megtanulnunk mindent, amikor erre a világra jövünk, mert nincs tudomásunk az élet törvényeirõl. Valójában húsz év alatt vagy talán egész életünkön át sem tudjuk teljesen megtanulni az élet törvényeinek és feltételeinek, vagy a világegyetemmel való kapcsolatunknak a természetét és jelentését. Nagyon gyenge és kiszolgáltatott formában bocsátanak minket a világra. Például csak 1-2 év elteltével tudunk a lábunkra állni. Ráadásul majdnem egész életünkbe bele telik, hogy rájöjjünk, mi érdekel minket igazán, és mi nem. Csak a társadalmi élet segítségével tudunk valódi érdeklõdésünk felé fordulni és elkerülni a veszélyt.

    Mindez azt jelenti, hogy nekünk mint olyan teremtményeknek, akik tiszta természettel és lélekkel érkeztünk ehhez az átmeneti vendégszálláshoz, legfontosabb feladatunk, hogy elérjük a gondolati, képzeleti, és hitbéli stabilitást és tisztaságot, hogy második természetünket megtalálva érdemessé váljunk életünk folytatására „a soron következõ, sokkal magasabb szintû birodalomban”. Mindemellett hû szolgaként kötelességünk teljesítésekor mozgósítanunk kell szívünket, lelkünket és minden belsõ képességünket. A rejtélyekkel és titkokkal teli belsõ és külsõ világaink tanulmányozásával, felkarolásával meg kell értenünk a létezés titkát, így kiérdemelve az igaz emberség rangját.

    A vallás-tudomány konfliktus és következménye a materializmus a természetre úgy tekintenek, mint anyagi javak gyûjteményére, amelynek egyetlen funkciója, hogy testi szükségleteket elégítsen ki. Következésképpen egy globális környezeti katasztrófa szemtanúi vagyunk.

    Gondoljon bele: A könyv az író elméjében megfogant szellemi termék szavak általi, anyagi megtestesülése. Nincs ellentmondás ugyanazon igazság és tartalom kétféle megjelenítési módja között, két különbözõ világban. Hasonlóképpen, egy épület szellemi valójában az építész agyában már korábban megfogan, afféle sorsként vagy predesztinációként egy terv formájában, majd késõbb, mint épület anyagi valójában. Nincs ellentmondás ugyanannak a jelentésnek, tartalomnak és igazságnak három különbözõ világ különbözõ kifejezési módjai között. Az ellentmondás keresése nem más, mint felesleges idõpocsékolás. Hasonlóképpen nem lehet ellentmondás a Korán, az Isteni Iratok (Isten beszédét testesíti meg), a világegyetem (megtestesíti Isten hatalmát és akaratát), és az õket vizsgáló tudományok között. A világegyetem egy hatalmas Korán, amely Isten hatalmától és akaratától származik. Más szavakkal, ha megfelelõ ez a kifejezés, a világegyetem egy nagy, megteremtett Korán. Ugyanúgy visszafelé, miután a Korán a világegyetem törvényeit tartalmazza egy más formában, valójában a Korán az írásban kódolt és papíron nyomtatott univerzum. Valódi, eredeti jelentésében a vallás nem ellenkezik a tudománnyal vagy a tudományos munkával, és nem is korlátozza azokat.

    A vallás eligazítja a tudományokat, meghatározza valódi céljukat, valamint erkölcsi és egyetemes emberi értékeket ad nekik útmutatásul. Ha ezt az igazságot megértették volna nyugaton, és felfedezték volna ezt a szoros kapcsolatot vallás és tudás között, másképp alakultak volna a dolgok. A tudomány nem hozott volna több pusztítást, mint hasznot, és nem nyitotta volna meg az utat bombák és más halálos fegyverek elõállítása elõtt.

    Olyan érveket hallani manapság, hogy a vallás megosztó és megnyitja az utat mások gyilkolása elõtt. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy nem a vallás, különösen nem az iszlám vezetett az utóbbi néhány évszázad könyörtelen kizsákmányolásához, beleértve a huszadik század háborúit és forradalmait, amelyek több százmillió embert öltek meg és még több hajléktalant, özvegyet, árvát és sebesültet hagytak hátra. A vallástól elhatárolódott tudományos materializmus, egy élet- és világszemlélet és az érdekek ütközése tudott ilyen mértékû katasztrófát elõidézni.

    Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezetszennyezés problémáját sem, ami a tudományos materializmusnak köszönhetõen központi helyet foglal el a nyugati gondolkodásban. A környezetszennyezés globális fenyegetését megszilárdítja a tudományos hitetlenség által kiváltott azon elképzelés, hogy a természet olyan dolgok felhalmozódása, amelyeknek nincs más értéke, funkciója, mint testi szükségletek kielégítése. Valójában a természet sokkal több, mint egy nagy rakás anyag, vagy tárgyak gyûjteménye: bizonyos szentséggel rendelkezik, mert egy olyan arénát képez, amelyben Isten Gyönyörû Nevei jelennek meg.

    A természet egy gyönyörû és jelentéssel teli kiállítás, amely mély és széles értelmû tartalmat jelenít meg a gyökeret eresztõ fák, virágzó virágok, ízletes és illatos gyümölcsök, az esõ, áramló folyók, belélegzett és kifújt levegõ, és a számos élõlény szoptatós dajkájaként mûködõ anyaföld formájában. Így az emberi elmét és szívet kaptárrá változtatja, a nektárral, melyet a méhecskeként szárnyaló tudatnak ajándékoz, javítja az ítélõképességet és az elmélkedés képességét. Csak a hit, az erény, az emberiség és minden élõlény a Teremtõ kedvéért való szeretete, mások segítése, az oly mértékû önfeláldozás, hogy az élet szenvedélyén felülemelkedve másoknak tesszük lehetõvé az életet, valamint minden teremtés szolgálata árad e kaptárból.

    Mint ahogy azt Bediüzzaman (Said Nursi) kijelentette, létezik az oktatásnak egy olyan felfogása, amely az elme megvilágosodását tudással és tudománnyal méri, míg a szív fényét hittel és erénnyel. Ez a felfogás, amely a diákot felrepíti az emberség egébe e két szárnyon, és Isten kegyét mások szolgálatán keresztül keresi, sok dolgot nyújt. Megmenekíti a tudományt a materializmustól, attól hogy egy olyan tényezõ legyen, amely mind spirituális, mind materiális szempontból ugyanannyira káros, mint elõnyös, és attól, hogy halálos fegyverré váljon egyesek kezében. Egy ilyen megközelítés, Einstein szavaival élve, nem hagyja majd, hogy a vallás béna maradjon. Azt sem fogja hagyni, hogy a vallást úgy tekintsék, mint az értelemrõl, életrõl, tudományos igazságról leválasztott fanatikus intézményt, amely falakat épít az egyének és nemzetek között.


    1 Ez az ellentét két tényezõbõl eredt: a Katolikus Egyház elutasító volt az új tudományos felfedezésekkel és elméletekkel szemben és a feltörekvõ új középosztály meg akart szabadulni az Egyház fegyelmezõ szabályaitól.

     

    © 2017 fethullahgulen.hu